Már egy új információ is világokat nyithat ki
Kíváncsiságból, lelkesedésből és némi eltökéltségből megnéztem a szakács álláshirdetéseket.
A sokadik hosszú távra keresünk munkatársat rész után azon gondolkodtam, hogy ez vajon az a szakma, ahol az ember hosszú távon tervez egy helyen? Vagy inkább az, amelyiknek pont az az esszenciája, hogy megtapasztal egy kis brunch menüt, ahol belelát a reggeli fortélyaiba?
Aztán grillezhet is, ha nem riad meg az égő széntől, esetleg rajong a tűzön készült ételekért.
De lehet egy bisztró is, ami a magyar élvonalban feszít, és az ízek fúzióját teszi le a tányérra.
Számtalan niche piac közül lehet választani, és nem feltétlenül kell külföldre menni, hogy belekóstoljunk a japán, a thai, az indiai, mexikói vagy akár spanyol vagy francia konyhákba. Itt, helyben elérhető. Az persze egy másik kérdés, hogy akarunk-e még tovább menni az adott területen, és ezért képesek vagyunk elutazni az ízélmények szülőhazájába.
Fine dining és degusztációs menük sora várja, hogy a lelkesebbnél lelkesebb és energikusabb, elszántabb szakácsok vágyaiba kerüljenek az elkészítési folyamataikkal és technológiáikkal együtt.
Ahogy egyre mélyebben beleásom magam a főzésbe, a lehetőségekbe, úgy egyre inkább érzem a táguló világ súlyát a vállaimon.
Aztán azon gondolkodtam, hogy rendszeresen főzök itthon. Itt megvan az a szabadságom, hogy azt készítsek, amit akarok és persze, amit a pénztárcám megenged. De valahogy ez nem elég.
Kezdem úgy érzeni magam, mint egy szivacs, ami szomjazza a gyakorlást és a tudást. Nem emlékszem, hogy mikor volt utoljára ilyen lelkesedésem egy téma iránt, ami felé felfedezni vélem az elköteleződés szellőjét.
Olyat persze nem állítok, hogy ez egy végállomás, de az biztos, hogy tengernyi lehetőség van, kétszer annyi tudással, ami hozzám adhat.
Nevezzék akármilyen veszélyes üzemi területnek a konyhát, meggyőződésem, hogy az ott szerzett tapasztalat és tudás a való életben is hasznunkra válhat.
Igen. Írtam egy A4-es oldalt úgy, hogy éppen, hogy belekóstoltunk a gyakorlatba a szakácsképzésen. Rögtön az első gyakorlati óra mondott újat.
Például soha életemben nem készítettem ezelőtt tempurát, és azt sem tudtam volna megmondani, hogy mi az.
1:2, liszt és keményítő keveréke egy kis sütőporral, sóval és jeges vízzel egyébként. Belemártjuk a panírozni szánt cuccot, és már mehet is a forró olajba, amíg meg nem sül.
Botegyszerű a történet, és utána meg már lehet ízesíteni az alapot meg tojással lágyítani vagy amit akarunk kb.
Csodálatos dolog ez az alkímia az alapanyagokkal, a fűszerekkel, az összetevőkkel, a természettel.
Gyere, tegyük ki az asztalra, ami van.
Ágota
