Nem baj a több kukorica, majd csinálunk belőle krémlevest, aztán csókolom.
Egyik: – Vegyünk csemegekukoricát?
Másik: – Aha, de ne inkább a piacon?
Egyik: – Hát nem t’om. Mi bajod van ezzel?
Másik: – Szerintem ez nem olyan friss.
Egyik: – És ha megnézzük, hogy honnan jött?
Másik: – Mármint?
Egyik: – A származási országot.
Másik: – Aha. Lehet.
Egyik: – Most mi nem tetszik?
Másik: – Hát, hogy lehet, hogy mondjuk magyar, de gondolj bele mennyi idő, mire erre a polcra kerül!
Egyik: – Hogy érted?
Másik: – A piacon leszedi a termelő, aztán jóesetben másnap eladja. De, ha ide hoznak valamit, az több nap is lehet hiába magyar. Érted.
Egyik: – Értem, de nem értem. Mit számít az a pár nap? Nem hetekről beszélünk.
Másik: – Tudom, csak elmondtam, hogy szerintem a piacon jobb a frissebb.
Egyik: – De akkor végül mit szeretnél? Vegyünk kukoricát vagy ne?
Másik: – Szeretnék, és persze itt az a néhány nap végülis nem vész.
Egyik: – És mennyit vegyünk szerinted?
Másik: – Kettőt.
Egyik: – Összesen?
Másik: – Fejenként.
Egyik: – De annyit nem fogunk megenni szerintem.
Másik: – Dehogynem.
Egyik: – Szerintem sok lesz.
Másik: – Akkor miért engem kérdezel, hogy mennyit vegyünk?
Egyik: – Hát, hogy mennyire vagy éhes.
Másik: – Oké, ezt akkor megválaszoltam.
Egyik: – Igen, csak ismerlek.
Másik: – Vagyis?
Egyik: – Szerintem nem fogsz ennyit megenni, kidobni meg nem akarom.
Másik: – De akkor minek kérdezel, ha felülírod, amit mondok?
Egyik: – Nem írom felül. Vegyük meg a 4 kukoricát, aztán majd lesz velük valami.
Nem tudom te, hogy vagy vele, de nálunk állandó kérdés, hogy miből, mennyit vegyünk meg, hogy mi lesz a maradékkal.
A legtöbb esetben viszont kifejezetten praktikus megoldások és konszenzusok születnek. Kevéssé preferálom azt, ha ki kell dobni valamilyen ételt, így a cél az, hogy minél inkább elégséges legyen az étel mennyisége és/vagy minimális legyen a maradék, amivel utána még kreatívkodom, hogy kisüssek belőle valamit.
Idén többször is vettünk már kukoricát, és a legutolsó alkalommal lehoztuk azt, hogy főtt kukorica, majd a maradékból krémleves.
Főtt kukoricát szerintem én még soha életemben nem készítettem úgy, hogy tudtam volna hány percig fő.
Pedig elég sokszor láttam itthon, hogyan készül, de a főzési idő az megmaradt érzésre. Forrástól számítva úgy 5-30 perc között valahol van szerintem. Kukoricától függ.
Amit anyámtól meg a nagyanyámtól láttam, azt követtem mindig a folyamatban. Kicsomagoltam a kukoricacsövet, beletettem egy nagy lábasba, engedtem rá vizet, majd a tetejére tettem a kukorica héját, hogy a víz alatt tartsa magát a kukoricát.
Mivel a legutolsó alkalommal többet vettünk, mint amennyit megettünk, így a maradékot lefejtettem a kukoricacsőről, és beletettem egy lábasba.
Kapott egy leheletnyi vizet, sót, borsot meg próbaképpen kurkumát is, mert láttam valahol, hogy azzal jó lesz. Jó lett. Átmelegedett, összefőtt rendesen, majd botmixerrel krémet készítettem belőle, hogy elérjük a kukoricakrémleves állapotát.
Ja, és szerintem a legjobb ezekhez a levesekhez a sajtos pirítós, így az is készült hozzá. Én vajjal szeretem megkenni a kenyeret, és úgy rá a sajt, de ha neked margarin van vagy azt szereted, akkor egészségedre akár azzal is. Sajton meg nem érdemes sokat gondolkodni. Olyat teszek rá, ami van itthon.
Falnád?
áGO
